Győrben született és jelenleg ott is él. 30 éve foglalkozik a mozgókép minden formájával. Több kis- és nagyjátékfilm rendezésén túl számtalan videoklip, image film, promóciós anyag készítése áll mögötte.
2014-ben megalapította a 100%-ban saját KiMG Media Group csoportot, amely mozgóképgyártással foglalkozik.
Közel 20 évig volt grafikus, grafikai vezető és marketingvezető különböző magyar és nemzetközi cégeknél. Művészettörténetből diplomázott, végzett újságíró, szerkesztő-riporter. A rádiós műsorvezetést 2003-ban abbahagyta.
2020-ban és '22-ben két sikeres dokumentumfilmjét a Cinema City mozikban is láthatták. Alzheimer című filmjével külföldön jelentős fődíjat is nyert, valamint magyar listára került a '21-es Oscar-jelöléssel kapcsolatban.
Minőségben, hozzáállásban nem teszünk különbséget kisebb és nagyobb munkák között. Éppen ezért kiváló kisfilmet készítünk a sarki kisboltnak is, és természetesen jelenlegi ügyfélkörünk egyik legnagyobbját jelentő Audinak is.
A technikai újdonságok és a hihetetlen sebességgel fejlődő világunk ütőerén tartva kezünket lépést tartunk vele, sőt...
Felkészülten várjuk a munkákat, legyen szó interjúról, mozgalmas gyártásfilmről, szép imagefilmről, vagy akár játékfilmről, dokumentumfilmről.
Website Builder Software